Hogyan lesz valaki a polgári újságírás nagyasszonya?
Seszták Ágnes példája azt bizonyítja, hogy a kemény munka mellett néhány fontos jellemvonás is kell hozzá. Az első ilyen jellemvonás a stabilitás. A véleményformáló nem forgolódik, mint a szélkakas, hanem ugyanazokat az értékeket közvetíti az olvasó felé, akármerről is fújjon a szél. Ágnes asszony pont ilyen ember. Már 1984-ben lerántotta a leplet a Hit Gyülekezetének ördögi praktikáiról és ugyanezt megteszi ma is. Igaz, 1984-ben a hitgyüliseket még mint a népi demokrácia ellenségeit pozicionálta a Magyar Ifjúság című lapban, amelyik a KISZ KB hetilapja volt. Ugyanezeket az értékeket nyíltabban tudta kifejeztésre juttatni a Demokratában (1994, alapító tag), majd amikor onnan homályos körlülmények közepette távozni kényszerült (azt rebesgetik, Bencsik személyesen fúrta ki), a Magyar Nemzetben. Habár a Magyar Ifjúságos menet miatt gusztustalanul megvádolták azzal, hogy az állampárthoz köze lett volna, Seszták Ági még a kuruc.info-nak is tisztázó levelet írt a félreértés eloszlatása végett.
Stabilitás tehát. A következő fontos adalékot, hmmm, úgy tudnám leírni, hogy sose esik az eső, hanem szakad. A fővárosban nem gondok vannak, hanem lakhatatlan. Az egészségügyi reform nem elhibázott, hanem megöli a betegeket. Még a zebrán gázolók is a kormány lelkiismeretét terhelik. A kormány egész egyszerűen a nemzet ellensége.
Mindez nem elég azonban. Az is kell, hogy a véleményformáló keményen, kertelés nélkül megmondja a tutit, még akkor is, ha az Igazság kényelmetlen egyeseknek. Ezt Seszták Ágnes kérlelhetetlen őszinteséggel hajtja végre, mit sem törődve azzal, ha egyes hiszterolibek emiatt az antiszemita közbeszéd eklatáns példájaként emlegetik fel írásművészetét. Vagy vegyük csak a cigányokat. Ha egyszer a cigányok folyamatosan gyalázzák a magyarokat, csak így általánosságban, azt le kell írni, nemdebár? Ha emiatt a szuverén értelmiség egy másik olyan díszpéldánya mászik is a falra, mint dr. Kende Péter újságíró, az csak bónuszpont.
Tehát akkor még egyszer. Stabilitás, kifejező nyelvezet és kertelés nélküli őszinteség.
Ha mindez megvan, lehet menni előadást tartani az erkölcsökről.
Előnye: ugyanazt nyomja időtlen idők óta
Hátránya: hihetetlen, de még mindig ugyanazt nyomja időtlen idők óta
Hiszterométer: 9/10
Update: Harc uzival, szakállas puskával (Seszták Ágnes az árokásó 100-as lista miatt hisztizik a Magyar Nemzetben).
Update: Végítélet (For a better Tirpákbokrétás)